Éghajlatváltozás - a médián túli valóság

Éghajlatváltozás

Avagy a médián túli valóság

Amikor hevenyészve összeszedtem az utóbbi évtized száz évenkénti valószínűségű időjárási eseményeit, találtam vagy tízet, sok mindenre számítottam, csak arra nem, hogy levelem címzettei kapásból összeszednek kb. ugyanannyit. Ha egy évtized alatt statisztikailag két évezred telik el, akkor ez arra utal, hogy valami nem stimmel, nem a statisztikával, a valósággal. Azaz a körülmények nem jellemezhetőek a múltbeli állapotokkal. Ez a helyzet akkor is elgondolkodtató, ha az események különbözőek. De ha ugyanazok? Nos, természetesen nem ugyanabba a kategóriába eső jelenségekről van szó, de némelyike egy irányba mutat. 

Vegyük ezt górcső alá, kiindulva a szoros kapcsolatokból. Nos, 2011 aszály, majd 2012, 2013, 2017,2018, 2019, 2020, ez azt jelenti, hogy az évek 70%-ban rendkívüli aszály volt.  És van itt még két jelenség, ami szintén ebbe az irányba mutat. 2018 és 2019 tavaszán többször elmaradt a hajnali harmatképződés a Kiskunságon, ellenben por lepte be harmat helyett a gépjárművek szélvédőjét. 

2018-ban a jelenség országos volt, ezt ellenőriztem, a következő évben, már nem fáradtam ezzel, 

2020-ra a jelenség eldurvult és a „porharmatot” porvihar követte. Ez kilenc egy irányba mutató jelenség 10 év alatt. Ami azt illeti, ez sem túl megnyugtató, és akkor elérkezet 2020 májusának első három napja. Hogy mi volt ebben a különös? Azon túl, hogy minden napra jutott egy hidegfront, szinte semmi. Biztos előfordult korábban is, hogy naponta követve egymást három ilyen jelenség is átvonult fölöttünk, mint ahogy korábban az sem lehetet ritka, hogy a frontok, sem a magasban sem a földfelszínen nem okoztak jelentős lehűlést. 

Ilyen volt már korábban is, valamikor 2018-2019 körül, az alkalomra ugyan nem emlékszem pontosan, csupán az rémlik, hogy a fájdalom, a görcs, a szédülés orvosmeteorológiai szempontból hidegfrontot jelzett, de mikor ezt bizonygattam az orvosomnak, megkérdezte, milyen hidegfront, hát nem hűlt le az idő. De ez a megfigyelés nagyon bizonytalan, fel sem vetettem volna, ha nincs ez a három nap, amely abból a szempontból is furcsa volt, hogy a frontok idején mindössze az ország kb. egy harmadán esett eső. Azaz frontonként az egy tizedén! Persze így nem lehet számolni. Meg minek is. Az eső szint sehol nem érte el a tíz mm-t. Hogy összességében mennyi lehetett az átlaga, még saccolni sem merem. De ez azért roppant kínos, illetve nem is ez, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan vízügyi vezetésünk 8 milliárd kemény forintot költött a vízelvezetés javítására, miközben a szerencsétlen sorsú Kiskunság lakói, önerőből néhány tízezer forinttal próbálták ezt ellensúlyozni. Sikerült is némi vízvisszatartó műtárgy sort helyrehozniuk, illetve pár csatornát eltömniük, de mire végeztek épp eltűnt a környékről a víz. Ciki. Sőt nagyon ciki.

És akkor nézzük, mit hozhat a jövő!

A sor folytatódik, megszakításokkal persze, mint ahogy az elmúlt tíz évben is jöttek nagy esők, némelyik hirtelen jött, s ment, mégis több esőt hozott, mint amennyit a 2000. évben Szeged körül mértek. Aztán volt úgy, hogy a csapadék néhány hónapig kitartott, mint 2013-ban, amikor is hős vízügyeseink megfeszített belvízvédekezésük révén 16 köbkilométernyi vízmennyiséggel járultak hozzá az országból kifolyó vízhez, és a rendkívüli őszi aszály pusztításaihoz. Ha ezeket a mozzanatokat figyelembe vesszük, a legvalószínűbb forgató könyv, hogy a csapadékosabb időszakok vízfeleslegét, a korábbiakhoz hasonló intenzitással vezetjük el, sivataggá varázsolva nem csak a Kiskunságot, de az egész Kárpát-medencét.   

Ehhez kapcsolódóan javaslom, az OVF Márvány utcai székházára kitenni az „Amerikából jöttem, mesterségem címere” gyermekjáték Alábbi aktualizálását. Las Vegasból jöttem, mesterségem címere a sivatag. Ebből mindenki tudhatja egyfelől, itt „kultúrmérnökök” ügyködnek, és egyben az is világos lesz, mit is köszönhetünk nekik.

Akad más lehetőség is persze, de ha rajtunk múlik, abból semmi sem lesz. Mert az ország vízgazdálkodásának irányítói legfeljebb abban az esetben tudnának vizet visszatartani, ha egy alapos sörözés után hosszú időn át kerülnék a mellékes helyiségek használatát. Igaz, szerintem akkor sem menne, de ez foltot hagyna a ruhájukon, a jelenlegi szerencsétlenkedésük, csak a becsületükön. És ezt szó szerint kell érteni. Legutóbb ugyanis épp azt bizonygatta néhány megdicsőült vízmérnök, hogy nekik csupán annyi a szerepük és a felelősségük, hogy a megbízást tudásuk legjavát nyújtva teljesítsék. Akár egy bérgyilkos. Kennedyt le kell lőni, ez a megbízás, és ezt a lehető legpontosabban meg kell tenni. Ez a szakma. Ha vizet kell elvezetni a félsivatagból, elvezetjük. Szakmai felelősség, becsület, általános tudás az smafu. Bizony feleim művelői ezt a jobb sorsra érdemes szakmát, vagy hivatást az orvgyilkosság erkölcsi színvonalára züllesztették. A kultúrmérnök jelentése erkölcsi szempontból: bérgyilkos. 

És ez nem vélemény sajnos tény. 

Egyelőre csak erkölcsi szempontból, fizikai realitássá majd akkor válik, amikor a tömeges éhínség korszaka ránk köszönt. De félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy naponta tíz, tizenpár ember lesz érintett, mint most a járványban, egy kicsit több. 

Hogy mennyivel. Hölgyeim és Uraim, ezen akkor gondolkozzanak el, amikor nem tudnak majd enni adni a gyermekeiknek, vagy az unokáiknak. 

Mert az utolsó patkányt, kutyát, macskát és szomszédot is megették már.