szkíta tájépítészet tudása

Véletlenül a szkíta tájépítészet valamennyi ágát ismerem, megint csak véletlen, hogy szélsőséges, de megfelelően nedves körülmények között e tájépítészeti megoldások segítségével ki lehet egyenlíteni a szélsőségeket és egyenletes vízellátottságot lehet biztosítani az élet számára ahol van víz, mint pl. a Tarim medencében, és ma még a Kárpát medencében is.
A Tarim medence zárt, lefolyástalan, ott a víz vélhetően megmarad, a Kárpát-medence napjai úgy mond meg vannak számlálva, miután a medencéből köbkilométer szám vezetik el évről évre a vizet, és a szabályozások kezdete óta a legóvatosabb becslések szerint is 1500 köbkilométernyi vizet vittek el a medencéből, ez a vízmennyiség a félsivataggá váló Honokhátságot másfél kilométer magasságban borítaná.
A víz előbb utóbb elfogy, és akkor nincs az a szkíta tájépítészet, amivel meg lehet tartani. E téren itt tartunk. Úgy tűnik a tájépítészet lényegét, és az abból fakadó lehetőségeket véletlenül ismerem, és véletlenül több egyenként halálos sejt elhalást sikerült túl élnem.

Amikor ez felmerül, mindig megjegyzik az emberek, hogy még dolgom van. igen, de mi?

Eleinte arra gondoltam, hogy ki kell alakítanom egy vízrendszert, amúgy szkíta módra.
Se eszközöm, se erőforrásom, se területem nincs hozzá, de azért neki futottam, ez eddig épp háromszor.

• Egyszer Pécs mellett a dombok között, 
• egyszer a Homokhátságon, 
• egyszer pedig a Zemplén hegyei közt. 

Eredmény nélkül.

A szkíta bölcsesség nem kell senkinek. 

És akkor rájöttem.

Az emberek próba alatt állnak, és nekem csupán annyi a dolgom, hogy hordozzam a tudást, hogy ha kell valakinek, használni tudja, jelentem ez eddig senkinek sem kellett. Nincs ezzel baj. mondhatni, nem az én dolgom. De épp én sem kellek senkinek. itt remetéskedem, egy háromszor két méternyi szobácskában, amihez egy háromszor hármas előtér csatlakozik pincelejáróval, front idején, mint most is, előjönnek a stroke okozta fájdalmak. Most először alig észrevehetően ég az arcom bal fele, illetve borzalmasan fáj a tüdőm bal oldali lebenye, és légszomjam is akad. Emlékszem ilyenem volt a stroke idején is, de megint egy újabb véletlen, a korona vírusnak is hasonló tünetei vannak. Segítségem nincs, néha annyira egyedül vagyok, mintha rajtam kívül épp senki nem lenne a bolygón, mintha a vírus kiirtotta volna az emberiséget.

Nem tudom, a haláltól nem félek, miért is félnék, ez itt már a rájátszás, a második esély, és nem csak nekem, de ez mindegy. Amíg maradok, marad az esély, ha megtérek őseimhez, eltűnik a tudás, csak épp annyi marad belőle, amit az indiaiak összehoztak.

Én, aki pontosan tudom, mire volt képes őseink tájépítészete, azt is látom, ez a "nagy intelligenciát igénylő," esővízgyűjtő rendszer mennyivel primitívebb szkíta eredetijénél.  Ma még tudom, de ha nem a stroke utóhatása kínoz, hanem a járvány előszele, nem biztos, hogy holnap is itt leszek, hogy átadjam a tudást.

És így van ez jól.

Én sem vagyok tényező Magyarországon, és a szkíta tájépítészet sem, de ha így marad, az éghajlati katasztrófa az lesz.